Verse of Darkness

a poem about coffee and mortality

a poem by Jenő Dsida, translated by Joe Váradi

Verse of Darkness

Oh, season of all-night vigils! Ink runs thick and harsh, as dusky grime. The rust-soiled evening drizzles, spills over gardens by supper time: Rancid old trees oozing decay, how many years remain, you wonder. Your two feet start and stop, afraid to an early grave they’ll meander.

…Tell me, have you ever immersed snowy sugar in brown fluid, slow, into the bitter, dank darkness of a swirling cup of espresso? And did you watch the thick fluid as it slyly-lazily passes seeping, slithering on up through the sugarcube’s crevasses? This is how the nighttime’s ascent diffuses, also, up into you, the day’s end, a grave’s dreary scent coursing through every vein and sinew, until at last, on a soggy eve it melts your core down to the brink, to be the bitter sweetener of some god’s dim, absinthian drink.

The original, by Jenő Dsida (1907–1938), a Hungarian poet and translator who lived a tragically short life overshadowed by World War I. He was active on the Transylvanian cultural scene. The composition has an 8–9 alternating syllable structure, changing to 9-8 in the final two couplets, which I preserved in the translation.

A sötétség verse

Ó, virrasztások évszaka! Vastagon fog a tinta, zordul. A rozsdalevü éjszaka már hatkor a kertekre csordul: Reves fák nyirka folydogál s te arra gondolsz: mennyi éved van hátra még? Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved.

…Mondd, kissé mártottál-e már hófehér cukrot barna lébe, egy feketekávés pohár keserű, nyirkos éjjelébe? S figyelted-e: a sűrü lé mily biztosan, mily sunyi-resten szivárog, kúszik fölfelé a kristálytiszta kockatestben? Így szivódik az éjszaka beléd is, fölfelé eredve, az éjszaka, a sír szaga minden rostodba és eredbe, mígnem egy lucskos, barna esten az olvadásig itat át, hogy édesítsd valamely isten sötét keserű italát.

More of my translations by the same poet: